Szóval kivételesen nem kellett sapkát venni, mert 7-8 fok van. Ma amúgy megint lógtam, elaludtam, persze, nem az édespici (nem szeretem) telefonom hibája, mert felkeltett, de nagyon álmos voltam, kinyomtam, és fel akartam húzni negyedre, de a megvalósításig nem jutottam el. Mert emlékszem, valahogy úgy okoskodtam, hogy Ahyoung úgyis megy suliba, majd felébredek rá, hát, szerintem ő is ugyanígy gondolkodott, szóval egyikünk se ment. :) Amúgy sajnálom ám... Tényleg, mert ez a nyelvtöris óra a legjobb óra ezen az egyetemen, szeretem a nyelvészetet mint tudományt, az irodalmat meg nem mint tudományt szeretem, hanem művészetet, ettől függetlenül meg szerintem a legtöbb nyelvész szakdolgozat unalmas, mármint elég unalmas megírni is meg olvasni is, jót, mármint valami baromi nagy felfedezést ellenben nem tudnék alkotni, na, befejeztem. :) Szóval fél 11-kor keltem fel, néztem 2.5 pasit, utána meg szülifeliiit. House nem lesz a héten, szomorú... Észten hú, megint beszéltünk észtül meg finnül is. Megkérdezte (finnül), hogy mennyire hasonlít az észt meg a finn, és aztán említette Pusztayt, aki szerint állítólag olyan, mintha csak nyelvjárások lennének. De nem tudom, miért téma még mindig ez - egyetemen tanultuk, hogy a nyelv mint jelenség egy konvenció, tehát gyakorlatilag az számít külön nyelvnek, amit a beszélők külön nyelvnek tartanak. Na, most szokásos tea, 2.5 pasi, aztán előadásnapló, remélem, ma befejezem, és akkor hétvégén otthoni beadandók és/vagy szakdoga. Ilusat päeva jätku!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.