Ma Ahyoung beavatott az ágyneműcsere rejtelmeibe, azt vágtam, hogy 2 hetente cserélik, de azt hittem, hogy majd bejönnek a szobába, és lehúzzák, mint a Griffben, de nem. Ki kell rakni a koszosat a folyosó végén lévő kosárba, be kell ikszelni, hogy melyik szobában laksz, és akkor kapsz újat. Hogy mikor hozták be, azt nem tudom, mert dél után kicsivel elmentem kajálni (paradicsomos-mozzarellás hal -> nem szeretem, ha nem írják oda pontosan, hogy milyen fajta - durcás). Aztán számtechterem, ahol kinyomtattam a tanulmányi szerződés módosítását - megint, elmentem a Maria Mäkelähez - megint (az irodalmi tanszék Erasmus-koordinátora), aláírattam vele a papírt - megint. Reméltem, hogy alá tudom íratni az intézményi koordinátorral is, de ma csak 11-ig volt, úgyhogy holnapra marad. Finnen szokásosan semmi extra nem volt, ellenőriztük a házit, volt magnóhallgatás, mentünk tovább a csodálatosan izgalmas könyvecskében. Igazából meg kellett volna néznem, mielőtt jelentkeztem erre a kurzusra, hogy milyen könyvből fogunk tanulni, mert akkor nem ide mentem volna, bár lehet, hogy akkor is ütközésben lennék mindenféle más órával, úgyhogy ez van, ezt kell szeretni. Most itthon vagyok, neki kell állnom a háziknak: van észtből egy csomó meg szókincsfejlesztésből egy kevéske. Utána meg most már tényleg nekiveselkedek az irodalmas előadásnaplónak, mert sehogy se állok vele. Amúgy rosszul írtam, csütörtökön lesz a ZH... Nägemist!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.