Tegnap rájöttem, hogy kétféle agnosztikus van. Az egyik, aki lerendezi annyival az isten(ek) létezését, hogy nem lehet tudni, és ezért nem is gondolkozik rajtuk, az élet dolgain nem gondolkozik el, mint a vallásos, hogy lehet-e jelentésük mint (jutalom vagy) büntetés. A másik fajta pedig, akikhez én is tartozom (vagy lehet, hogy én vagyok az egyedüli tag? :D), elgondolkodik, hogy a dolog büntetés vagy véletlen. :D Persze, vicc az egész. Tehát az volt, hogy a felsőbb hatalom nem akarta, hogy könyvtárba menjek tegnap. Összepakoltam a cókmókom: laptop, toll, szótár, füzet, lelkileg felkészültem, hogy meg se fogom találni a könyvtár oldalsó bejáratát, hogy be se fogok tudni menni, hogy nem tudom majd, hol lehet laptopot használni, hogy nem találom meg magát a könyvet. Szóval heroikus harcra készültem, mesébe illő próbákkal - erre a Felhőn Játszadozó közbeszólt. Esett az eső. A 4 réteg ruhám átázott. Örömmel, hogy megúsztam a könyvtárazást, de azért kicsit csalódottan, hazaindultam. Kisütött a nap, megszáradtam, mire hazaértem. Felnéztem az égre, és azt gondoltam, ha létezel, nagyon jó a humorod, mindig is tudtam. :) Ma pedig voltam a muminmúzeumban, ahol nem lehetett képeket csinálni. De fantasztikus volt. :) Időutazás, szóval egy falat gyerekkor. :) Nagyrészt makettek voltak, képek. A kedvencem a vadnyugati muminok voltak. :) Ültek a kocsmában, kártyáztak, ittak. :) Szóval én asszem elviszem majd a gyerekeimet. :)